15 tipp az életmód váltás megkönnyítésére

0
100

Az életmódváltással kapcsolatban a legnehezebb dolog a kezdés. Sokat beszélünk róla, hangoztatjuk, hogy jó lenne, az egészségünkért is tehetnénk vele, mégis, a valódi változást nehéz kivitelezni.

Aztán mégis belevágunk, és ha elég kitartóak vagyunk, idővel az eredmény is szemmel látható. Megszabadulhatunk néhány kilótól, szebb lesz a bőrünk, és a közérzetünk is javul. Kipihentebbek és elégedettek leszünk, remekül hangzik, ugye? Sokan azt hiszik, hogy ha az életmódváltásban eljutnak egy bizonyos szintre, akkor szépen lassan visszaengedhetnek az életükbe régi, rossz szokásokat. Hiszen már akkora változásokat értünk el, hogy az edzés kihagyása vagy egy szelet csokitorta nem okozhat gondot. Nos, ez tévedés, most adunk néhány tippet, melyek segíthetnek a sikeres életmódváltásban.

1. Legyünk tudatosak!

Miért döntöttünk a változtatás mellett? Mi a célunk ezzel? Az életmódváltás nem mehet egyik percről a másikra. A legfontosabb, hogy első lépésként gondoljuk át, hogy mit szeretnénk, és azt miért.

2. Reális célokat tűzzünk ki!

Naponta egy kilótól megszabadulni? Ez már önmagában lehetetlen vállalkozás, így ha valaki ilyen vagy ehhez hasonló képtelen célokat tűz ki, akkor hamar csalódni fog. Ne a csodadiétákban és a koplalásban higgyünk, hanem a kitartó munkában, és akkor valódi sikereket érhetünk el.

3. Lassan érjünk messzire!

A tervezgetés hasznunkra lehet, de ne siessünk előre. Ha rövid távú célokat tűzünk ki, akkor a sikerélmények is gyorsabban jönnek. Tehát ne tervezzünk egy évre előre, de kijelölhetünk állomásokat a jövő hétre vagy hónapra. Osszuk be az időnket, tervezzük meg az étrendünket, és ha egy állomáson túl vagyunk, azt ki is pipálhatjuk.

4. Lépésenként intsünk búcsút!

Holnaptól se alkohol, se cukor, se cigi, csak egészséges ételek és mozgás? Ez nagyon ideálisnak hangzik, de sokkal hasznosabb, ha lépésről lépésre iktatjuk ki az ártalmas dolgokat az életünkből. A kevésbé drasztikus változást a lelkünk és a szervezetünk is könnyebben viseli.

5. Jól jön egy társ

A legjobb barátnőnk is benne van az életmódváltásban? Esetleg együtt kezdtük? Akkor ne engedjük el a másik kezét. Ha azt látjuk, hogy készül feladni, akkor segítsünk neki túllendülni ezen a mélyponton. Emlékeztessük, hogy miért is kezdte el, hogy mik a céljai! Nem akkor vagyunk jó barátnők, ha hagyjuk letérni a helyes útról, hanem ha segítünk neki kitartani. Ugyanígy nekünk is jobb, ha van mellettünk valaki, aki rácsap a kezünkre, ha a sütik felé nyúlunk. Mi is elgyengülhetünk, nekünk is kellhet támasz, akkor segítsük egymást.

6. Lassan a testtel!

A hirtelen érkező siker nehezen megtartható. Ha valóban tartós eredményre várunk, ahhoz idő kell. A drasztikus változás jelei a bőrünkön is megmutatkozhatnak, ráadásul ha hirtelen, egészségtelen módon intünk búcsút néhány kilónak, akkor azok könnyedén vissza is jöhetnek. Klisének hangzik, de igaz: türelem rózsát terem.

7. Lesznek rosszabb napok

Ezzel minden életmódváltónak tisztában kell lennie. Emberek vagyunk, rengeteg inger ér minket, így nem meglepő, hogy lesznek olyan napok, amikor elgyengülünk. Ilyenkor nem kell megijedni, nem a mi hibánk. De a döntést már mi hozzuk meg. Engedünk a kísértésnek, vagy kitartunk?

8. Mindig találjunk újabb motivációt!

Van, akinek az segít, ha egy másik embertől érkezik a motiváció, más a fizikai jóllétet vagy a vágyott ruhaméretet érné el. Találjuk meg, hogy nekünk mi segít, és ne engedjük el.

9. Alakítsuk át a napi szokásainkat!

A legtöbb esetben a rendszeres étkezés esik nehezünkre. Folyton rohanunk, sosincs időnk semmire, de ha tudatosan akarunk élni, akkor szükségünk van a rendszerességre. Nem kell percre pontosan beosztani a napunkat, de osszuk be a 24 órát. Szakítsunk időt a megfelelő étkezésekre, és iktassuk be a délutánonkénti edzést. Vagy a reggelit. A lényeg, hogy mindez váljon megszokássá.

10. Kérjünk szakértő segítséget!

Ez minden esetben hatalmas segítség lehet, de különösen akkor fontos, ha valamilyen komoly egészségügyi problémával küzdünk. Egy dietetikus segíthet a megfelelő étrend kialakításában, egy személyi edző pedig megtaníthat minket helyesen mozogni. Ha fogalmunk sincs arról, mit és hogyan csináljunk, akkor ne hagyjuk ki ezt a lépést.

11. Fő a természetesség!

A különböző tabletták és műkaják ideje lejárt. Akkor járhatunk sikerrel, ha a természetes alapanyagokat részesítjük előnyben. Igyunk minél több vizet, az étrendünk pedig bővelkedjen nyers zöldségekben, rostokban és fehérjében.

12. Jár a pihenés a testnek és a léleknek is

Az életmódváltás akkor lesz sikeres, ha eleget pihenünk. Az alváshiány, vagy a pihenések rendszertelensége több kárt okozhat, mint azt hinnénk. Emellett figyeljünk oda a lelkünkre is, iktassunk be feltöltő beszélgetéseket, ha gondjaink vannak, azt merjük megosztani, és ha kell, kérjük szakértő segítségét.

13. Vonjuk be a családot!

Sokkal könnyebb megtartani az új szokásokat és az új étrendet, ha nem vagyunk magunkra hagyva. Ha nem akarnak mozogni, rendben van, de akkor étkezzenek ők is úgy, mint mi, vagy ha nem hajlandóak lemondani a cukorról, járjanak el velünk edzeni.

14. Szabaduljunk meg a bűnre csábító ételektől!

Otthon a kamrában mindig van csoki? Esetleg a hűtőnk roskadozik olyan ételektől, melyeket nem ehetünk? Akkor szabaduljunk meg tőlük, adjuk oda valakinek – a lényeg, hogy így még kevesebb az esély arra, hogy elcsábulunk.

15. Vezessünk naplót!

Egy füzetben vagy egy blogon, a lényeg, hogy dokumentáljunk mindent. A céljainkat, az elért eredményeket, a napi gondolatainkat írjuk le. Így bármikor visszanézhetjük, hogy honnan indultunk, láthatjuk, mikor voltak rosszabb napjaink, és büszkén szemlélhetjük az eredményeinket. Talán kevesen hiszik el, de az ilyenfajta dokumentáció is motiváló jelleggel hathat, és segít, hogy kitartsunk.

via ridikul.hu