Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

0
91

A nyári vakáció nemcsak az örömöt, gyakorta a túlzott felszabadultságot is jelenti, főleg az arra „fogékony” gyermekeknek. A táboroztatások mellett alakulhat úgy, hogy gyermekünk felügyeletét nem tudjuk a biztonságos falak között megoldani, így a szabadban töltött szabadság érzése során csemeténk figyelmetlenebbé, könnyelműbbé válhat – írja a szentendre.hu. A statisztikák szerint az iskolai szünidőben, s főként nyáron ugrásszerűen megemelkedik a gyermekkori balesetek száma.

Minden szülő feladata, hogy gyermekét felkészítse a szünidő során adódó veszélyhelyzetekre, azok elkerülésére. Gondoljuk végig, hogy hol, milyen veszélyek leselkedhetnek gyermekünkre, s még időben hívjuk fel ezekre, és következményeikre a figyelmüket.

Erősítsük gyermekünkben a felelősségtudatot, amely során térjünk ki arra, hogy mindig úgy kell cselekednie, hogy tetteiért vállalni kell a felelősséget!  Úgy tanítsuk meg a gyermekeket a biztonságra, hogy mi magunk jó példát mutatunk nekik.

Néhány jó tanács!

  • adódik úgy, hogy ameddig a szülő dolgozik, a gyermeke játszótérre, barátokhoz, ismerősökhöz látogat el. Minden esetben beszéljük át közösen gyermekünkkel, hogy csak az előzőleg megbeszélt helyre menjen játszani, a hazatérés időpontját határozzuk meg.
  • amennyiben gyalogosan, vagy kerékpárral közlekedik gyermekünk, ne feledjük vele átbeszélni a közlekedési szabályok betartását!
  • kerékpározás, gördeszkázás, görkorcsolyázás alkalmával viseljen védő felszerelést, bukósisakot.
  • beszéljük meg gyermekünkkel, hogy idegenekkel szemben legyen körül tekintő. Tudjon nemet mondani, amennyiben idegen ember arra kéri, kísérje el valahova, mert mutatna vagy adni szeretne neki valamit.
  • tudatosítsuk benne, hogy abban az esetben, ha egyedül tartózkodik otthon, ne engedjen be a lakásba ismeretlen személyt, egy esetleges telefonhívás alkalmával ne árulja el, hogy egyedül van otthon.
  • otthon is történhet baleset, így ennek elkerülése érdekében beszéljünk a gyermekünknek a villamos berendezések szakszerű használatáról.
  • az értékek megóvása is kiemelt fontosságú, így készpénzt csak annyit tartson magánál, amennyi feltétlenül szükséges.
  • tanítsuk meg gyermeküknek, hogy otthonról történő elinduláskor gondosan zárja be a nyílászárókat, a lakáskulcsot ne tegye látható helyre. (nyakába, hátizsák oldalára). Figyeljen hátizsákjára, táskájára, kerékpárját ne hagyja őrizetlenül, vagy lezáratlanul.

Közösen beszéljük meg ki az a személy a lakókörnyezetben akihez baj, illetve veszély esetén fordulhat.

Tanítsuk meg vele a közismert fontosabb telefonszámokat, melyekre veszélyhelyzetben szükség lehet:

Mentők: 104

Rendőrség: 107

Tűzoltóság: 105

Segélyhívó: 112