Hamarosan bevezetik az elektronikus receptet

0
110
Fotó: Tóth Gergő

Hamarosan a kormány elé kerül az a jogszabály-javaslat csomag, amellyel nyugdíjazzák a hagyományos papír alapú recepteket.

Ősztől már a patikában lebukhatnak a gyógyszerhalmozók, akik egyidejűleg több orvossal is fölíratnak maguknak tablettákat, és azok is, akik nem váltják ki a javallt terápiás szereket – írja a nepszava.hu. Novembertől e-receptre írják fel a gyógyszereket. Azaz az orvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzíti, kinek, milyen gyógyszert rendelt, a patikusok pedig innen olvashatják azt ki.

Megtudtuk: az e-recept bevezetésével a papíralapú beutalók és receptek sem szűnnek meg, továbbra is lehet majd kézzel vényt írni. Például akkor, ha az orvos háznál ír fel betegének orvosságot. Idővel az e-recept és az e-beutaló kiszoríthatja a papíralapú rendelést, de hogy ez milyen gyors lesz, az majd a gyakorlatban, a rendszer működése közben dől el. A szoktatás ideje alatt (körülbelül egy évig) még biztosan használatban marad a hagyományos vény is, de ha a beteg igazolja magát a patikában, akkor is megkapja a gyógyszerét, ha a klasszikus vényt otthon felejtette.

A gyógyszerkiváltás ettől kezdve erősen hasonlítani fog egy banki tranzakcióra, a páciensnek igazolnia kell magát a taj-számával, vagy elektronikus személyi igazolványával, s ha megkapta a gyógyszert, akkor átvételi elismervényt kell adnia a patikusnak. Ebből következően az e-recepttel alapesetben mindenki csak a saját nevére felírt gyógyszert válthatja ki, ha egy felnőtt családtagnak vagy egy szomszédnak kell elhozni a gyógyszerét, akkor szabályos meghatalmazás kell, vagy kérni kell az orvostól a régi vényt helyettesítő papírt, amit már olyan szabadon lehet használni, mint a maiakat.

Vége szakad annak a világnak, amikor a körzeti ápolónő, vagy az orvos mellett dolgozó asszisztens kiadhatta a krónikus betegek vényeit még a rendelés előtt, mert az e-receptet kizárólag az orvos írhatja be az elektronikus térbe. Ő is csak pontosan kitöltött vényt küldhet, ellenkező esetben a rendszer hibaüzenettel visszadobja. A virtuális térben elfogadott vények először “nyitott” státuszú receptekként tárolódnak, a recept érvényességi ideje alatt bárhol kiválthatók. Az orvos törölheti is az általa rendelt orvosságokat. Erre akkor lehet szükség, ha hibás volt felírás, vagy ellopták a felírási igazolást, vagy változik a terápia. Az orvos törölheti is a ki nem váltott vényeket.

Az új rendszerben több adathoz jut az egészségbiztosító is, most csak a kiváltott recepteket tartják nyilván. Az e-recept rendszerben az orvos is láthatja, hogy a beteg mit váltott ki, s mit nem. Ez megkönnyítheti a terápiás gondok megoldását. Például nem kell sokat töprengenie, miért nem javul páciense állapota, ha azt látja, hogy egyáltalán nem, vagy nem azt váltotta ki, amit javasolt neki.

Néhány tucat intézményben már márciustól tesztelik az e-receptet, míg hagyományosan a fölírt gyógyszerek húsz százalékát nem váltják ki a betegek, az e-recepttel sikerült ezt az arányt tizenegy százalékkal mérsékelni. Az egészségügyi kormányzat azt is reméli, hogy csökken a túlzott gyógyszerfogyasztás is, ugyanis gyakran egy-egy beteg több orvoshoz is jár ugyanazzal a problémával, mindegyiküktől begyűjti a vényeket, majd saját belátása szerint variálja az orvosságokat. A mostani rendszerben, ha valaki nem mindig ugyanabban a patikában váltja ki a vényeit, akkor az nemigen derül ki, így akár könnyen meg is mérgezheti magát.

Danó Anna