Ne felejtse el ma beadni az adóbevallását!

0
334

Ma éjfélkor jár le az SZJA bevallás és befizetés határideje.

 Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk ezzel a témával, továbbá írtunk a betegségekre járó adókedvezményről, ugyanakkor fontos a mai napon még egyszer felfrissíteni a tudásunkat ezzel kapcsolatban:

Kitől kérdezzem? Hová küldjem?

Hétfőn a NAV központi ügyfélszolgálatai reggel fél kilenctől este hatig tartanak nyitva; az úgynevezett Általános Tájékoztató Rendszer – amely a 06-40/42-42-42-es telefonszámon érhető el – munkatársai pedig ugyanebben az időben hívhatók segítségért, tanácsért.

A NAV Igazgatóságainak elérhetősége itt található, számukra kell postázni az adóbevallásokat.

Az szja-bevallás határideje május 22-e éjfél, és eddig kell megfizetni is az adótartozást.

Mit tud a bevallástervezet?

Idei újdonságként 3,8 millió magánszemély számára készített bevallási tervezetet az adóhivatal; ezt legegyszerűbben – sőt, az utolsó napon kizárólag – a mintegy 2,7 millió, ügyfélkapuval rendelkező polgártársunk érheti el, nézheti meg. A NAV nem készített bevallás-tervezetet az őstermelőknek, az egyéni vállalkozóknak ás az adószámos magánszemélyeknek.

A NAV a munkáltatói és kifizetői adatszolgáltatások alapján készítette el a bevallás-tervezetet. Mindez azt jelenti, hogy akinek 2016-ban olyan jövedelme volt, amelyről a NAV nem tudhatott (például ingatlan-bérbeadásból vagy ingóság-értékesítésből), akkor azt be kell vallania az adóhatóságnak. Hasonló a helyzet az adókedvezményekkel: ha valaki tavaly jogosulttá vált egy vagy több újabb adókedvezményre (például családi adókedvezményre vagy első házasok adókedvezményére), akkor ezeket is fel kell tüntetnie az adóbevallásában.

Aki hibátlannak találja a NAV bevallás-tervezetét, annak nincs teendője – az adófizetésen vagy visszaigénylésen túl – , mert a jogszabály szerint a tervezet éjféltől automatikusan bevallássá válik. Aki hanyagságból vagy bármilyen más okból nem ismerkedett meg a bevallástervezettel, annak is lesz határidőre adóbevallása – legfeljebb nem a valós jövedelmei alapján. Fontos hangsúlyozni, hogy az adózó felelőssége, hogy határidőre pontos bevallást készítsen a NAV-nak, így a hanyagságból jóváhagyott bevallás-tervezet önellenőrzéssel korrigálandó.

A bevallás-tervez korrigálására két lehetőség van. Az egyszerűbb az ügyfélkapuval rendelkezők számára nyitott: ők a tervezetet elektronikusan kiegészíthetik.

Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy a bevallás-tervezet nem keltette fel érdeklődését, az az szja-bevallás hagyományos útját választhatja, ami nem más, mint az önadózás, vagyis a 16SZJA nyomtatvány kitöltése és elküldése a NAV-nak. Az adóhatóság egyébként elsősorban az adózó által beküldött bevallást, vagy az adózó által javított tervezetet tekinti érvényes bevallásnak – ezek hiányában válik végleges adóbevallássá a NAV tervezete.

Jótanácsok papír alapú szja-bevalláshoz

A megszokott utat választóknak célszerű a NAV nyomtatványkitöltő programját használni, amely több dolgot kiszámít helyettünk és figyelmeztet egyes hibákra is. Aki papíron, kézzel tölti ki a bevallást, ügyeljen arra, hogy minden lapon szerepeljen a neve, adóazonosító jele és ha van, az adószáma. A munkáltatótól, kifizetőtől kapott 16M30-as igazolás segít eligazodnia a bevallás kitöltésekor. Ne feledjük a bevallást aláírni, mielőtt borítékba tesszük, és szerencsés, ha van másolatunk is róla.

Adófizetés, részletfizetés, visszaigénylés

A teljes éves elszámolás alapján kimutatott 1.000 forintnál kisebb összegű személyi adót nem kell megfizetni, visszaigénylése sem lehetséges. Adóvisszaigénylés esetén a bankszámlaszámot is ki kell tölteni. Amennyiben az adó visszatérítés módjaként a postai kézbesítést választja, akkor írja be az erre szolgáló helyre azt a címet, amelyre az utalást kéri; postai címre kért utalásnál nem jelölhető meg külföldi cím. Mindezen adatok megadására a bevallástervezet személyre szabott mellékletében és a 16SZJA nyomtatványon is lehetőség van.

Ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell jelölni. Az első részlet megfizetésének határideje 2017. május 22.

A részletfizetés legfeljebb hat hónapra kérhető. A kérelem elfogadásáról a NAV nem küld külön értesítést, kizárólag azok kapnak visszajelzést, akik nem felelnek meg a pótlékmentes részletfizetés feltételeinek.

Fontos a fizetési határidők betartása, mert ha az esedékes részlet befizetése elmarad, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozást egy összegben kell megfizetni. Ilyenkor a NAV a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel. Kizárólag azon magánszemélyek kérhetik a pótlékmentes részletfizetést, akik nem vállalkozók és nem kötelezettek áfa fizetésre. Aki a 16SZJA nyomtatványon teljesíti bevallási kötelezettségét, ugyanúgy kérheti a részletfizetést a bevallás „C” lapján, az (A) mező kitöltésével.

Rendelkezzünk az 1 százalékokról!

Tavaly több mint 2,1 millióan ajánlották fel érvényesen adójuk egy százalékát. A magánszemélyek döntésükkel majd 25 900 kedvezményezettet, összességében 14,5 milliárd forinttal támogattak. Mivel csaknem 4 millióan nyújtanak be szja-bevallást, nagyon sokan nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy adójuk 1 százalékával egy regisztrált civil szervezetet, másik 1 százalékával pedig egy egyházat támogathatnak.

Az 1 százalékokról szóló rendelkezést az ügyfélkapus elektronikus felületen és hagyományos módon is megtehetjük hétfőn éjfélig.

 

via ado.hu