Ősszel négy piliscsabai karatés utazik Svájcba

0
26
Ősszel négy piliscsabai karatés utazik Svájcba
Ősszel négy piliscsabai karatés utazik Svájcba

2016. május 22-én Gyálon került megrendezésre a Stílus Magyar Bajnokság hivatalos díjátadó ünnepsége, ahol a Magyar Bajnokok és helyezettek mellett a 2016-os őszi Stílus Európa Bajnokság Magyar indulói névsora is kihirdetésre került. A háromfordulós bajnokság eredményei alapján a Piliscsaba SE – Shindo csapatából négy versenyző fogja Magyarországot képviselni, ez alkalommal Svájcban. Kohlhoffer Kati és Udvari Zsófi U16 -54 kg-ban, Rónai Lili U18 -53kg-ban és formagyakorlatban, valamint Jakó Attila U14 -40kg-ban. Ez úton is köszönjük a PSE-nek az együttműködést, hogy segítik csapatunk fejlődését. Továbbá köszönjük Piliscsaba Önkormányzatának, hogy a Civil Alappal ez évben is támogatják versenyzőink Stílus EB részvételét. A felkészülést – a nyári tábor utáni kis pihenőt követő – augusztusi alapozással kezdjük meg

 

Utánpótlás hírek

Kishaladó csapatunk is növekedett és szépen szerepelt 2016 első félévében. Fehér öves ifjú versenyzőknek ugyancsak rendeznek kis bajnokságokat, hogy lépcsőzetesen tudjanak becsatlakozni a karate verseny világába. Csapatunk Shindo házi bajnokságot szervez számukra tavasszal a két napos táborunkban, valamint szövetségi és egyéb utánpótlás versenyeken is részt veszünk. Az indulók itt jellemzően 3-4 fős kis csoportokban kerülnek, így bátorságukat már biztos, hogy éremmel díjazzák. A felkészültség pedig eldönti, hogy mennyire fog csillogni. A háromfordulós budapesti Fehér Öves Utánpótlás Bajnokságon elért legjobb helyezések: ARANY érmet szerzett: Udvari Réka, Mészár Anna, Farkas Zalán, Marosvári Bence, Tihanyi János. EZÜST érmet szerzett: Bonnyai Lilla, Tihanyi Lili, Gráf István Márk, Egerszegi Levente. BRONZ érmet szerzett: Keresztfalvi Réka. Közülük néhányan a nyári táborunkban citrom övre vizsgáznak, így jövőre már a színes öves csapatunkat erősítik. Büszkék vagyunk minden bátor kis karatésunkra.

A kezdő, kishaladó csapatunk is növekedett és szépen szerepelt 2016 első félévében.
A kezdő, kishaladó csapatunk is növekedett és szépen szerepelt 2016 első félévében.

A PilisCentrum – pilisi portál ezúton is gratulál a Piliscsaba SE – Shindo csapatának és edzőjüknek Molnár Tamásnak. Sok sikert Svájcban!