Szentendrei ősz és tél a Teátrummal – Programok

0
38

A nyárral nem ért véget a színházi szezon Szentendrén. Az idei évtől a Szentendrei Teátrum egész évben kínál igényes színházi programokat a városban élőknek. Lackfi János, Ingmar Bergman, Arany János, Hamvas Béla és Jókai Mór művei a repertoáron!

A Teátrum őszi nyitányaként október 8-án Yasmina Reza: Egy élet háromszor című izgalmas szerkesztésű drámáját láthatta a közönség az A K. V. Társulat előadásában, Scherer Péter, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina szereplésével. Október 20-án Lackfi János: Hinták című megrázóan őszinte drámáját adta elő Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse a DMH Barlangjában.

November 5-én Richard Baer: Hitted volna? című játékának főszereplői Kern András és Hernádi Judit lesznek. Idén, a Tavaszi Fesztiválon a szentendrei közönség már láthatta Ingmar Bergman örök darabját, a Jelenetek egy házasságból című drámát. A Radnóti Színház előadását a nagy sikerre való tekintettel, ősszel is műsorra tűzik, Szávai Viktória és Schneider Zoltán főszereplésével, november 15-én és 16-án.

Arany János születésének 200. évét ünnepeljük ebben az évben. Az Arany-évhez kapcsolódva több kulturális programmal emlékezik meg a város egyik legnagyobb költőnkről. Arany-Láz címmel november 18-án interaktív fesztivál szólítja meg a helyi diákokat. A szabad alkotás mellett lesznek koncertek, vásár, kreatív műhely is.

December 9-én a Szentendre Táncegyüttes hagyományos gálaműsorára kerül sor a PMK színháztermében, illetve ugyanezen a napon a Városháza dísztermében Jaross Viktória rendhagyó, Bormámor című előadását láthatja a közönség. A borkóstolóval egybekötött  zenés játékot Hamvas Béla művei nyomán írta a neves koreográfus Juhász Kristóf társíróval.

A gyerekeknek ajánlják a szervezők december 10-én a Pest Megyei Könyvtár színháztermében  Jeli Viktória-Darvas Ferenc-Tasnádi István: Hepp!!! című cirkuszi bohócjátékát a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadásában.

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című zenés karácsonyi történetét a Múzsák Társulat adja elő december 16-án a Pest Megyei Könyvtár színháztermében.

Részletes programok és jegyvásárlás:

https://szentendreiteatrum.hu/esemenyek/

November 5. 19:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

Richard Baer: Hitted volna?

Fordította: Zöldi Gergely

CHRISTINE – HERNÁDI JUDIT

HERMAN – KERN ANDRÁS

RALPH – FICZERE BÉLA

CHUCK – JEGES KRISZTIÁN

Jelmez: Tordai Hajni

Díszlet: Mira János

Világítás: Szondi György

Grafika: Csáfordi László

Rendező asszisztens: Kis-Kádi Judit

Rendező: Verebes István

Producer: Orlai Tibor

Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhetnek. Bármikor.

Belépőjegy: 3200 Ft

Az előadás hossza: 1 óra és 45 perc, egy részben

November 15., 16. 19:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u.7.)

Jelenetek egy házasságból

A Radnóti Színház előadása

Fordította: Osztovits Cecília

Marianne: SZÁVAI VIKTÓRIA

Johan: SCHNEIDER ZOLTÁN

Dramaturg: Hárs Anna

Jelmez: Remete Kriszta

Díszlet: Khell Zsolt

Video: Bálint Dániel

Világítás: Baumgartner Sándor

A rendező munkatársa: Őri Rózsa

Rendező: Bálint András

Osztovits Cecília az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.

Ingmar Bergman egy sor nagyszerű film elkészítése után írta és rendezte meg 1973-ban Marianne és Johan történetét, melyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Mint a dráma előszavában írja: „Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. Egyszerre.”

Sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek egy férfi és egy nő szerelmének történetéből. Bergman olyannak mutatja hőseit, amilyenek. Ahogy ő maga mondta a forgatás után: külön örömöt okozott számára a tudat, hogy bosszanthatja vele az összes művészileg kifinomult embert, akik utálnak mindent, ami érthető.

Jegyár: 2500 Ft

A előadás hossza: 3 óra, egy szünettel

November 18.

Arany-Láz

“NB Kívés Gergő, klasszikus szonáták, Busa Pista, mezőségi népzene, punk, Zuboly…”

November 18-adikán a fentiek (és még sokan mások) közös nevezőre fognak jutni. “Arany-Láz” címmel egy olyan interaktív fesztiválon vehettek részt, melyben Arany János műveivel alkotnak a művészek, és alkothattok Ti is!

November 18. szombat, 9:00-12:00

Dunaparti Művelődési Ház (Dunakorzó 11/a.) és a Vujicsics Tihamér Zeneiskola (Dunakorzó 16.)

“Alkoss Arannyal” – délelőtt a DMH és a Vujicsics Zeneiskola ad helyet a kreatívkodásnak, melyen többek közőtt Kívés Gergő hip-hop óráján vehettek részt, de a metal-rajongók és a népzene, komolyzene, vagy blues iránt érdeklődők sem maradnak “tanterem” nélkül!

November 18. szombat, 14:00-19:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u.7.)

“Fesztiválkoncertek” – délután pedig a PMK-ban olyan előadók koncertjeit nézhetitek meg, mint Busa Pista (Irie Maffia), a Zuboly, a Zeneakadémia, és természetesen a helyi erők közül a Vujicsics Tihamér Zeneiskola, a Kalász Művészeti Iskola, vagy a ZitheRandom, a Balkán Trió.

Program:

9:00-12:00 Arany – Multikult

Az Arany-Láz Fesztivál délelőtti programja a középiskolás diákokat megcélozva az alkotás határtalanságáról fog szólni. Mindegy, hogy rock, rap, komolyzene, népzene, vagy akár elektronika, a zenei önkifejezés tanulható módszerek sokaságára épül.

A délelőtt folyamán zenei stílusokra lebontott foglalkozásokon vehetnek részt a diákok, melyekhez nem lesz szükséges semmilyen előzetes zenei tanulmány.

Választhatnak, hogy Arany verseit hip-hop sorokba foglalják, vagy gyorstalpaló metal-tanfolyamon fémes ötvözetet adnak egy adott költeménynek, esetleg egy népdal dallamával hozzák párhuzamba valamelyik verset… de ha van otthon dj-pultjuk, elkészíthetik első Arany-tematikájú kompozíciójukat – mindebben lesznek segítségül azok a zenészek, akik a foglalkozásokat tartják.

Természetesen, akik játszanak hangszeren, ne hagyják azt sem otthon! Nekik szintén célzott feladataik lesznek.

Hip-hop terem: KÍVÉS GERGŐ NB 10:00-11:00

Blues terem: Kugler Viktor zenész, Waldorf-tanár 9:00-12:00

Komolyzene terem: Juhász Lívia zenész, blockflöte tanár 9:00-12:00

Népzene terem: Lázár Enikő népdalénekes 9:00-12:00

Metal terem: Dömény Krisztián 9:00-12:00

14:00-19:00 Fesztiválkoncert a PMK Színháztermében

14:00-14:50 Vujicsics Tihamér Zeneiskola, Kalász Művészeti Iskola

Arany vagy Kodály – különböző stílusokban! Például rap, rock, népzene, komolyzene, diákok tolmácsolásában!

15:00-15:40 Balkán Trió

Balkáni és görög népzene, Arany János feldolgozások keretében

16:00-16:40 Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszék, Bartók Béla Konzervatórium

Arany János és Kodály Zoltán munkásságára épülő népzenei műsor

17:00-17:40 ZitheRandom

Citerás improvizációk Arany János ihletésével

18:00- ZUBOLY

A Fesztiválkoncert ideje alatt nem csak büfé, hanem VÁSÁR is lesz!

A Fülemüle Vonószenekar Kanadába készül 2018 nyarán, erre a nagy utazásra gyűjtünk ezzel a jótékonysági kirakodóvásárral, amit a PMK előterében rendezünk!

2017. november 26. vasárnap 18:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

Arany BALLADÁK – Arany ÁRIÁK

Közreműködők:

Fodor Beatrix, operaénekes

Györgyi Anna, színművész

Cser Krisztián, operaénekes

Vasvári Csaba, színművész

Mazalin Vanda, zongoraművész

Arany János balladáiból és az operairodalom áriáinak legjavából összeállított előadói estünk során a színművészek és énekművészek által tolmácsolt, balladák és áriák feleselnek egymásra. A balladákban megjelenő drámaian kiélezett helyzetek önkéntelenül kínálják a szintén drámai cselekményű operák sűrűsödési pontjain lévő áriákkal való összevetést, így az egymás követő versek és áriák interferenciája kiemeli a művek között meglévő lehetséges párhuzamokat és ellentéteket. A balladákban sűrűsödő drámaiság és a bennük megjelenő sarkított helyzetek, érzelmi csúcspontok egymást erősítve tárják fel Arany balladaköltészetének új aspektusait.

Az előadásban Puccini, Dvorak, Cilea, Gounod, Rossini, Händel műveiből hallhatóak áriák.

Jegyár: 2500Ft

Diák/ nyugdíjas jegy: 1250 Ft

December 9. szombat

Néptánc gála

December 9. szombat, 19:00, december 10., vasárnap 15:00

Szentendre Városháza díszterme (Szentendre, Városháza tér 1-3.)

Bormámor

borkóstolóval egybekötött  zenés játék Hamvas Béla művei nyomán

Szereplők:

A Mester, Avagy A Munkanélküli Vándorfilozófus Szélyes Imre

Hipszter: A Főnök – Kleine Csaba – A Cég Vezetője Almási Sándor

Pr Kati: A Feleség, Hamaritsné Sóos Katalin, A Cég Pr Menedzsere Kakasy Dóra

Péter: A Férj, Hamarits Péter, Értékesítő Kautzky Armand

Bibera: A Néni, Takarítónő, Gondnok Erdei Júlia

Benji: A Tanítvány, Runner, Fiatal Borász Balassa Levente

Ivettke: A Nő, Fiatal Asszisztens Ozvald Enikő

Steiner Bá: A Tulajdonos, Milliomos Vegyész-Professzor Mécs Károly

Modell, Tv Bemondó,

Hamu Béláné, Riporter: Hegyi Dávid

Zenészek: Rieger Attila

Fekete János Jammal

Díszlet- És Jelmeztervező: Daróczi Sándor

Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus,

Fekete János Jammal

Társíró: Juhász Kristóf

Rendezőasszisztens: Ozvald Enikő

Rendező, Író Koreográfus: Jaross Viktória

A napjainkban játszódó történet egy profitorientált bortermelő cégen keresztül mutatja be társadalmunkat a maga kríziseivel. Ebben a „trendi székházban” jelenik meg a Hamvas Béla szellemiségét megidéző férfi, Béla, a Mester. Ebben a közegben ő a „földönkívüli”, a spontán gyerek, a bohóc, a bölcs, aki „térítését” úgy kezdi meg, hogy különböző álarcok mögé bújva beférkőzik a cég mindennapjaiba, feldúlva ezzel a megszokott életrendet. Fegyverként „az igazi bort” használja. Lassan feltörnek a ki nem mondott érzések, igazságok, kiderülnek elrejtett titkok, felszakadnak régi sebek, és a cég illegális működésére is fény derül. A céget felszámolják, a lavina mindenkit elsöpör. 10 év múlva, egy meghitt beszélgetés közben kiderül, hogy az élet egyáltalán nem kiszámítható, és hogy a profit nem egyenlő a boldogsággal.

December 10., vasárnap 15:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

Jeli Viktória-Darvas Ferenc-Tasnádi István: Hepp!!! – cirkuszi bohócjáték

A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása

Szereplők: Tőkés Nikoletta, Fritz Attila, Gasparik Gábor

Rendező: Ellinger Edina

Az előadás egy cirkusz porondján játszódik, ahol a Konfetti Trió előadásában a világ legnehezebb, leglélegzet-elállítóbb produkcióját láthatjuk: egy gyermek teljes napját. Az előadás olyan cirkuszt varázsol a gyerekek elé, ahol a porondon három mutatványos segítségével a mindennapok nehézségei, attrakciókká változnak.

Az előadás hossza: 50 perc

December 16., szombat 14:00

Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? – zenés karácsonyi történet

A Múzsák Társulat előadásában

Szereplők:

János mester, szegény varga: Jegercsik Csaba

Erzsébet, a felesége: Endrődi Ágnes

Jánoska: Szirtes Marcell – Zahoránszky Csaba

Sándorka: Brock Albert

Palika: Oláh Levente

Józsika: Lenkey Péter

Máris: Bakos Boglárka – Bayer Zsuzsanna

Julis: Szabados Kira

Erzsike: Beke Lilla – Nagy Szonja

Terike: Gutiu Ivett – Nagy Mira

A gazdag háziúr: Balogh Bodor Attila

Bözsi, a szolgálóleány: Tövispataki Beáta

Ferenc atya, fiatal pap: Jánosi Ferenc

Domonkos, az ócskás: Harcsik Róbert

Rendező: Tövispataki Beáta

Dramaturg: Deés Enikő

Zenei vezető: Endrődi Ágnes

Koreográfus: Jegercsik Csaba

Jelmeztervező: Szabó Tünde

Artwork: Tatlin

Pest városában él János mester, a szegény csizmadia, kilenc gyermekével. Karácsony reggelén János különös ajánlatot kap a felettük élő gazdag házi úrtól: ha gyámsága alá veheti a varga egyik fiát, a kiválasztott gyermeket tanult, gazdag úrrá teszi. A mindennapi betevőért harcoló családfőnek az atyai szív legnehezebb döntését kell meghoznia: melyiket a kilenc közül?

Az előadás hossza: 80 perc