Iskolakezdés. Megváltozott életritmus, új szabályok, új elvárások.

0
261

Rengeteg cikket, véleményt lehet arról olvasni, hogy a gyerekek túlterheltek, szorongók; különböző testi tünetet produkálnak iskolaidőben. Emellett vagy kitűnően teljesítenek, vagy lebénulnak a teljesítménykényszertől és a töredékét hozzák csak annak ami bennük van. Az iskolakezdés, és az iskolai szorongás kapcsán kérdezte meg a PilisCentrum Dániel Rékát.  A klinikai gyermek szakpszichológussal arról beszélgettünk , mit tehetünk azért, hogy gyermekünk minimális szorongással, kiegyensúlyozottan kezdje az iskolaévet, és ez így is maradjon a tanév során.

Te hogy látod az alábbiakat? Valóban sok gyerek szorong az iskolában?

Az iskolai szorongás valóban sok gyereket érint, a hozzám jelentkező iskolások nagy részének akadnak problémái az iskolai lét valamely területével.

Sokan titkolják a szorongásukat. Mik a tipikus tünetei egy szorongó (kis)iskolásnak? Miben viselkedik másként mint nyáron?

A gyerekek általában nem titkolni akarják, ha szoronganak az iskolában, hanem korukból adódóan nem tudják még az érzéseiket olyan jól megfogalmazni, mint a felnőttek. Ezért jellemző, hogy kevésbé egyértelműen kommunikálják azt, amit az iskolával kapcsolatban éreznek. Vannak olyan gyerekek, akik testi tüneteket mutatnak, például fáj a fejük vagy a hasuk, hasmenésük, székrekedésük, hányingerük van, esetleg éjszakánként ismét ágyba vizelnek, és orvosi vizsgálatok, negatív leletek hosszú sora után jutnak el pszichológushoz. Vannak, akiknél alvásproblémák jelentkeznek, éjszakai rémálmok vagy elalvási nehézség, korai ébredés formájában. Vannak, akik nem mernek bemenni az iskolába, szüleikbe sírva kapaszkodnak az iskola ajtajában. Vannak, akik eltitkolják a rossz jegyeket. De ide sorolnám azokat a gyerekeket is, akik kétségbe esnek attól, ha nem ötöst kapnak, vagy sírnak, ha ejtenek akár egyetlen hibát a dolgozatban.

letöltés

Mi az amivel elejét vehetjük a szorongásnak, hogy ez a tanév másként induljon? Hogyan oldhatjuk a szorongását?

Ha gyermekünk első osztályt kezd, teljesen természetes, ha bátortalan még az első napokban, hetekben. Hiszen hirtelen megváltozott a környezete, a felnőttek és gyerekek, akikkel a napjait tölti, és nagyot változtak az elvárások is. Míg az óvodában nem volt olyan perc, amit felnőtt felügyelet nélkül töltött, az iskolában sokkal nagyobb önállóságot várnak tőle. Fontos, hogy az elvárások fokozatosan változzanak, és hogy elfogadjuk, hogy minden gyerek más tempóban tud igazodni azokhoz, hiszen a gyerekek nem egyik napról a másikra válnak óvodásból iskolássá. Sokat segíthetünk gyermekünknek azzal, ha adunk neki időt az iskolára hangolódni, és az iskolakezdés előtti néhány hetet már nem az óvodában tölti, hanem lehetőleg a szüleivel. Ezalatt visszaállhatunk egy olyan napirendre, ami a tanévben is nagyjából követhető, közösen sort keríthetünk a tanszerek beszerzésére, füzetek, könyvek csomagolására, és főképpen sok beszélgetésre arról, hogy mi várható az iskolában. A gyereknek most minden új lesz, ezért részletekbe menően érdekli, hogy hogyan fognak zajlani a reggelek, ki, kivel, milyen járművel, merre indul el otthonról stb.

Ha gyermekünk már nagyobb, és a korábbi években tapasztaltuk, hogy szorong az iskolában, fontos megtudni azt, hogy mi állhat szorongásának hátterében. Jó, ha valahogyan segíteni tudunk neki abban, hogy kifejezze az iskolához, vagy társaihoz fűződő érzéseit, de a faggatás semmiképp nem segít. A „Mi a baj?” kérdésre sokszor nem tudják még jól megfogalmazni a választ. Vannak olyan gyerekek, akik maguktól mesélnek arról, hogy mi történik velük. Vannak olyanok, akik inkább eljátsszák, vagy rajzban jelenítik meg. Vannak, akiknek egy-egy elejtett mondatából lehet csak következtetni arra, hogy hogyan telnek a napjaik. Nagyon szeretik a gyerekek, ha a szülők mesélnek a saját iskolai élményeikről, hogy milyen volt a tanító nénijük, tanáraik, a társaik, hogyan tanultak meg írni, olvasni, mit játszottak, mit szerettek és mi volt nehéz az iskolában. Ha ez utóbbit is el tudjuk mesélni, azzal példát mutatunk gyermekünknek arról, hogy a  negatív tapasztalatok is az élet részei, és egymással megoszthatók. Természetesen meséljük azt is, hogy hogyan sikerült megküzdeni a nehézségekkel, de fogadjuk el, ha ő más utat választ. Ha mi nyíltan meg tudjuk osztani ezeket a tapasztalatokat és érzéseket vele, ő is könnyebben elmondja majd a saját iskolai élményeit – jókat és rosszakat egyaránt. És ami kimondható, az már kevésbé szorongáskeltő.

Mi állhat a szorongás hátterében?

Az iskola egy nagyon összetett közeg, ahol az egyes gyerekeknek más és más jelenthet nehézséget. Ugyanakkor iskolán kívüli tényezők, a család iskolához és teljesítményhez való hozzáállása is fontos lehet, amikor a szorongás hátteréről gondolkozunk.

Ahhoz, hogy a gyerek jól tudja magát érezni, fontos a meleg, otthonos környezet. Sok gyerekben már ennek hiánya is szorongást kelthet. Természetesen nagyon fontos, hogy a tanítók, tanárok elfogadók legyenek a gyermekkel, és ne kívánjanak tőle olyan teljesítményt, ami meghaladja képességeit. Éppen ennyire fontos a társakkal való viszony, hiszen senki nem érezné magát jól egy olyan közösségben, ahol a többiek kirekesztik, csúfolják, esetleg társai vagy nagyobb tanulók fizikailag bántalmazzák. Ezekre a nehézségekre gyakran fény sem derül az iskolában, előfordul, hogy a gyerek szüleivel is nehezen beszél erről, mert fél, hogy az árulkodásért még jobban bántják.

Az iskolai szorongás gyakran a teljesítményhez kapcsolódik. Vannak gyerekek, akik társaiknál sokkal nehezebben tanulnak meg írni, olvasni vagy számolni, annak ellenére, hogy értelmi képességeikkel semmi gond nincsen, sőt gyakran kiemelkedőek. A gyerek érzi, hogy többet várnának tőle, hogy társai ügyesebbek nála, bármennyire is igyekszik, és ez feszültté teszi. Több-kevesebb idő után feladja, „lusta” lesz, és látszólag nem érdekli az iskola. Ha arra gyanakszunk, hogy gyermekünknek írási, olvasási vagy számolási nehézsége van, javasolt a területileg illetékes  pedagógiai szakszolgálathoz fordulni segítségért.

Az iskolai szorongás családi háttere is fontos. A zárt családok gyermekei nehezebben lépnek kapcsolatba másokkal, ezáltal nehezebben kötnek barátságot, számukra nagyobb kihívás az új közösségbe való beilleszkedés. Fontos az is, hogy a szülő mit gondol arról az iskoláról, tanítóról, ahova/akihez gyermeke jár, hiszen a gyermek csak abban a környezetben tudja jól érezni magát, ahova szülei bizalommal adják őt. Az irreális szülői elvárások is szorongáskeltőek lehetnek a gyermek számára.

 sl-1

Hogyan segíthetünk iskolás gyerekünknek akkor, ha nem tudjuk kiemelni abból a közegből ahol ő nem érzi jól magát?

Ha megszületett a döntés: gyermekünk az adott közegben marad, ne rágjuk magunkat azon, hogy milyen rossz helyen van. Ne vádoljuk magunkat azért, mert nincsen más lehetőségünk. Gyermekünk megérzi bizonytalanságunkat, ez benne is fokozza a szorongást. Bűntudatunk pedig gátol bennünket abban, hogy gyermekünket úgy tudjuk támogatni, ahogyan szüksége van rá.   

Fontos,hogy ebben az esetben fejezhesse ki érzéseit az adott közeggel, nehézségeivel kapcsolatban. Fogadjuk el, ha panaszkodik, és ne akarjuk meggyőzni arról, hogy jó neki ott. Attól nem lesz szimpatikusabb neki a tanító néni, hogy azt mondjuk, „De hát Panni néni olyan kedves veled mindig…”, gyermekünk viszont azt éli meg, hogy az érzései nem elfogadhatóak. Ne bagatellizáljuk a problémáit, de éreztessük vele: bízunk benne, hogy meg fogja oldani.

Mi a jobb ilyenkor: ha a szülő megpróbál kommunikálni a tanárokkal, és elmondja a problémáját, segítséget kér; vagy ha nem szól erről, mondván így nem kerül a figyelem középpontjába a gyerek?

Mindenképpen az őszinte kommunikációt tartom jobb megoldásnak, megpróbálni a tanárok segítségét kérni, természetesen elismerve az ő kompetenciájukat.

Mi történik akkor, ha maga a szülő is teljesítménykényszeres?

Ha egy szülőnek nagyon fontos a teljesítmény, könnyen hajlik arra, hogy gyermekével szemben is túlhangsúlyozza az iskolai vagy más sikereket. Pedig az, hogy teljesítményhelyzetben mennyire álljuk meg a helyünket, az életünknek, személyiségünknek csak egy része. Ezért időről időre megéri átgondolni, hogy a gyermek iránti elvárásaink mennyire reálisak. A túlzott elvárások ugyanis szorongást keltenek, ami viszont önmagában gátolja a teljesítményt, így egy negatív spirálba kerülhet gyermekünk. Az elvárásokat még akkor is érzik a gyerekek, ha nincsenek kimondva, de a szülő nonverbális jelzései közvetítik azokat. Hiába mondjuk a gyermekünknek, hogy jó jegy az a négyes is, ha közben elszomorodunk, és megkérdezzük, hogy  „És kinek lett ötös?”.

A szülő korábbi tapasztalatai, saját teljesítményével kapcsolatos sikerei, illetve kudarcai befolyásolják őt abban, hogy gyermekét mennyire tudja támogatni teljesítménnyel kapcsolatos helyzetekben. Ha egy adott helyzet a szülőnek magának is szorongáskeltő, vagy korábbi életszakaszában az volt, saját szorongása éledhet újra, amikor gyermeke hasonló nehézségeket oszt meg vele. Ez akadályozhatja őt abban, hogy gyermeke igényeire válaszoljon, helyette saját egykori igényei szerint reagál, gyermekének pedig saját szorongását adhatja tovább. Ezért szülőként megéri átgondolni a saját teljesítményünkhöz való viszonyunkat, és szem előtt tartani: gyermekünk kudarca nem a mi kudarcunk, attól hogy valami nem sikerül neki, mi még jó szülők lehetünk.

Ismerjük el gyermekünk erőfeszítéseit, még akkor is, ha nem hozták meg az elvárt eredményt. Az igyekezet a lényeg, nem az eredménye. Ha kudarc éri, fogadjuk el érzéseit, biztassuk. Éreztessük vele, hogy bízunk benne, legközelebb sikerülni fog az, amit szeretne. Ilyenkor is biztosítsuk szeretetünkről. Vegyük észre, és becsüljük meg a teljesítménytől független jó tulajdonságait is.

 Mit tegyünk akkor, ha gyermekünk kitűnő ugyan, de éjszakába nyúlóan tanul, és szinte semmi kikapcsolódása nincs? Mondhat-e olyat a szülő, hogy beéri eggyel rosszabb jeggyel, és ha igen, akkor mikor jön el ez a pont?

Ebben az esetben megéri átgondolni, hogy miért tanul gyermekünk éjszakába nyúlóan? Kinek fontos, hogy kitűnő legyen? Hogyan illeszkedik ez a saját magáról alkotott képbe? Hogyan hatna rá, ha kevésbé jól teljesítene? És hogyan hatna ránk? Nem túl sok-e az iskolán kívüli kötött programja, különórája? Tudunk-e neki segíteni abban, hogy hatékonyabb tanulási technikákat alkalmazzon, jobban ossza be az idejét?

Fontos szem előtt tartani, hogy a gyereknek alapvető joga van ahhoz, hogy életkorának megfelelő életet élhessen. Egy iskolás életébe természetesen beletartozik a tanulás, de nagyon fontos szerepe van a játéknak, társkapcsolatoknak, mozgásnak és a pihenésnek egyaránt, még gimnáziumban is. Annyira, hogy nem is tud hatékonyan tanulni, akinek nem jut ideje játszani, mozogni és eleget aludni. Nem hiszem, hogy a szülőnek jegyekben kellene gondolkoznia akkor, amikor gyermekét pihenésre buzdítja. Inkább kiegyensúlyozott, korának megfelelő, élhető életet szeretne biztosítani számára, ami a gyerek érdekeit szolgálja.

Egy szorongó, és/vagy túlterhelt gyerekre jó hatással van –e a sport, a tánc, a zene, a különórák? Segíthet ilyen esetben a külön óra vagy csak ártunk azzal, ha még több „tanulnivalót” adunk a gyereknek?

Ebben a döntésben leginkább a gyerekre hagyatkoznék. Mindenképpen megvárnám a különórákkal azt, amikor benne megfogalmazódik, hogy szeretne járni erre vagy arra a foglalkozásra. Nem hagynám azonban azt, hogy túl sokat válasszon, hiszen a szabad játéknál, szabad mozgásnál – amire kisiskolás korban még nagy szüksége van a gyerekeknek­ – mindenképpen kötöttebb a különóra.

Jó hatással lehet a gyerekre a különóra akkor, ha azt kikapcsolódásnak tekinti, esetleg ki tudja bontakoztatni a kreativitását. Ugyanakkor egy különóra is tud a gyerek számára szorongáskeltő teljesítményhelyzetek sorozatává válni.

Mi az a pont, amikor érdemes pszichológus segítségét kérni?

Érdemes pszichológushoz fordulni, ha gyermekünknél a fent említett szorongásos tüneteket tapasztaljuk, és úgy érezzük, hogy már nem tudunk neki segíteni, tanácstalanok vagyunk.

Szakértőnkkel a kapcsolatot az alábbi elérhetőségen tudják felvenni: Dániel Réka klinikai gyermek szakpszichológus 

Cikkünkhöz kapcsolódó írást a pilisianyu.hu-n itt olvashatják az óvodai beszoktatásról.