Üljünk vissza az iskolapadba – hogy a tanévkezdés ne a kapkodásról szóljon.

0
18

Ez a cikk kicsit személyesebb hangvételű, de remélem senki nem haragszik meg érte. Szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek így a második osztály küszöbén. Ezeket a gondolatokat a tapasztalatok szülték, és azért teszem közkinccsé, hátha van benne olyan dolog ami másnak is segítség.

Rólam talán annyit, hogy egy éve tele kérdéssel, frusztráltsággal, és egy jó adag félelemmel léptem be az iskola kapuján elsős kisfiammal.
Újszülöttnek minden vicc új, szokták mondani, de szeptember elsején én magam kívánkoztam az iskolapadba, és százszor inkább kezdtem volna én elölről az iskolát, mint hogy az egy szem csemetémet oda engedjem.   Így vagyunk ezzel sokan, át kell esni a tűzkeresztségen nem csak a gyereknek, a szülőnek is, de azt gondolom a botlásainkon a félelmeinken semmi szégyellnivaló nincsen, hiszen szülők vagyunk a magunk tökéletlen módján, akik a legjobbat próbálják adni csemetéiknek.

Vannak viszont dolgok, amiket így visszatekintve minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy jól csináltam, és vannak dolgok, amiket idén másként fogok – legalábbis megpróbálom. Ez utóbbi közé tartozik a több türelem, több játék, kevesebb szigor, és több hit a gyerekem felé.

Első osztályban rengeteg olyan szokást lehet meghonosítani, amit addig nem sikerült, vagy olyan új szokásokat alakíthatunk ki, amit ha átgondoltan vezetünk be, akkor a saját helyzetünkön könnyítünk, és a gyereknek is jobb lesz később.

Nekem a célom az volt az elejétől fogva, hogy a gyerekem tanuljon meg tanulni, és a munkáját (értsd a tanulást) rendszerezni tudja később is, mert a saját helyzetét könnyíti meg. Ezt próbáltam megalapozni elsőben, mert ismerve a gyerekemet, ebben neki biztosan segítségre van és lesz szüksége.

Trouble-with-school-Nov2011-iStock

Uzsonna 2.0

Hamar rájöttem, hogy iskolai uzsonna ide- vagy oda, az én gyerekem bizony feltépi a hűtőt mikor hazaérünk. Így aztán lassan én is megbarátkoztam a gondolattal ,hogy a hazacipelt szatyrokkal nem rogyunk le a konyhaasztal melletti legközelebbi széken, hogy kifújjuk magunkat, hanem gyorsan elkészítem az uzsonna 2.0- t, és így elkerültem a nyitott hűtőajtó előtti álldogálást, és az ezt követő feszültséget.

A táska

Amikor hazaértünk a suliból, edzésről a pótuzsi után az volt az első, hogy kipakoltuk a táskát. Együtt. Merthogy másként nem lehet. Az én fiamat gardírozni kellett, elsősként őt nem volt szabad magára hagyni.  A táska kipakolása a rendszerezést, csoportosítást segíti, nem mellesleg meglátta, hogy két könyv között mi lett az uzsi maradékával, ha nem a dobozába tette bele 😀

Amiért fontos:

  • az anya nem cseléd, és nem arról szól az élet, hogy mikor hazaérünk elfejeltük, hogy iskolások vagyunk, és anya szedegeti a gyerek elhullajtott morzsáit.
  • a játék „never ending story”, ha belefog tanulás előtt, sosincs vége, és nincs annál szörnyűbb szerintem senkinek, mint amikor este 8- kor szembesül azzal ,hogy a gyereknek még egy 4 versszakos verset holnapra meg kell tanulni, és gesztenyetermést kell holnap az iskolába bevinni – stb.
  • kipakoltuk a könyveket, kihegyeztük a ceruzákat. Pontosabban én hegyeztem, mert ha ő hegyezi akkor nem sokáig lesz ceruza. A tolltartót viszont ő rakta rendbe. Olvasás után a táskát ő pakolta be (kb novembertől ment is ez… 😀 )
  • megnéztük a könyveket, elővettük az órarendet, és átbeszéltük a napot, melyik órán mit csináltak. Év elején még a „nem tudom”, „semmit”, „nem emlékszem” volt a favorit, de év végére elég ügyesen sikerült ezt átfordítani, és minden órán vett dologról tudott 1-2 mondatot mondani. Ez azért is jó, mert rendszereződnek a fejében az aznapi történések, később tudja, hogy honnan kell felvenni a fonalat.
  • Megbeszéltük a másnapi órarendet, így benne is rögzült, hogy másnap kivel lesz, hol lesz, mikor megyek érte, hol lesz edzés stb. Ennek ellenére volt, hogy másnap délután már nem tudta mi is az ábra, de év végére ez is szépen normalizálódott. Később ehhez majd hozzá tesszük azt, hogy melyik tárgyból mi a lecke, mire kb. mennyi idő kell. Így később is jól meg fogja tudni becsülni azt hogy egy-egy munkafolyamat mennyi időbe kerül, és képes lesz beosztani az idejét.

Cukorka, mazsola – tuti nyerő!

Az időérzék azonban fejlesztésre szorul, és amikor elsős csemetéd bekeményít, hogy márpedig ő nem fog olvasni, akkor bizony elő kell venni az embernek a kreativitását, hogy leszerelje. Adott egy fáradt 6 éves elsős, akinek nehezen megy az évkezdés, adott egy anyuka aki fél 5 óta talpon van, adott a délután 5 óra, és adott egy házi feladat. A gyerek hisztizik, hogy ő bizony nem tudja, nem fogja, és hagyják őt békén és különben is ez rengeteg idő. A gyerek nem érti ,hogy csak 15 perc a lecke és utána másfél órát játszhat… Ilyenkor jön a Smarties, kockacukor, mazsola, bármi ami a kezembe akadt. Ha abba hagyod és rám figyelsz, a végén megeheted. Kiraktam. Egy szem mazsola/Smarties negyed óra, vagyis egy mazsolányi időig leckét írunk, aztán egy mazsolányi ideig összeszedjük az edzős cuccodat, bepakoljuk a táskát holnapra, és utána 5 mazsolányi időt   még játszhatsz. Na ez már így emészthetőbb volt, láss csodát, mindent simán megoldottunk.

Ha nagyon fáradt volt

…hagytam egy kicsit játszani uzsi után, de megegyeztünk abban, hogy mennyi lesz az az idő, így nem volt vita, hogy „Anya, még csak egy kicsit” Beállítottam a telefont, és amikor csörgött, le kellett ülni tanulni. Eleinte persze volt alkudozás, de aztán igazából teljesen jól működött a rendszer

… és a tanulás

Ami nekem nagy lelki erőt igényelt, az volt, hogy a gyereket mindig vissza kellett terelni a könyvhöz. Nehezen ment az írás, fájt a keze, utálta. Hamar elfáradt, és mivel az elején kevés volt neki a sikerélmény (sokat voltak dicsérve a suliban is, itthon is, de ami nehéz, az nehéz… ) így a sunyiba kívánta az egészet. Voltak pillanatok mikor arra gondoltam, hogy kimegyek inkább és felásom a kertet, vagy lebontom a falat, vagy kimeszelem az eget, de én ezt nem bírom… nagyon nehéz volt újabb és újabb motivációt találni, századjára is visszaterelni őt a könyvhöz, türelmesnek lenni… és megvallom sokat kiabáltam. :(. Tény, számítottam erre, de tudni, és megélni két különböző dolog.

Viszont a befektetett munka megtérült, és második félévben már teljesen jól rutinosan mentek a dolgok. Voltak persze napok amikor fáradtabb, hisztisebb  volt, de a nagy heroikus küzdelmek elmúltak, mert ügyesedett, látta, hogy megy ez neki, és kezdett ráérezni az ízére.

Ami a tanulással kapcsolatos kőbe vésett dolog volt:

  • Minden nap olvastunk. Csak így lehet folyékonyan megtanulni olvasni. Sokszor játszottam olyat vele év vége fele, hogy egy- egy verset már elmondattam vele a saját szavaival. Azt gondolom ,hogy nagyon fontos, hogy értse, amit olvas, mert semmi értelme nem lesz az olvasásának ,ha elvész benne.
  • Hétvégente volt matematika, írás és néha környezet házi feladat is. Ez mindig egy délelőttös program volt, és a szombat délelőttöt erre szántuk. A matematika, írás közös munka volt – ott ültem végig mellette. Eleinte, a fent említett okok miatt az olvasás is, de aztán az ment egyedül, azután később már vasaltam vagy főztem miközben ő olvasott mellettem. Később annyira belejött, hogy meg lehetett győzni arról, sokkal jobban jár, ha már péntek délután kész a lecke. Igaz ez nem történt túl sűrűn, de előfordult, és ez már győzelem.

Még néhány szokás:

  • Este rendrakás. Na ez nem ment mindig.. .Egyszerűen azért mert mire mindennel megvoltunk már fáradt voltam ahhoz, hogy az elpakolást is végigtoljam. Nekem kb 3 perc lett volna, de nem vagyok cseléd, szóval ez nálunk közös program. Hát sokszor feküdt úgy le, hogy kialakítottam egy szervízfolyósót a játékok között L… Ebben az évben azonban szeretném azt betartani, hogy rendet rakunk minden este, hiszen nekem is könnyebb – meglátjuk 😀
  • Naptár a falon. Minden hónapra nyomtattam egy A/4-es naptárat, amit kitettünk a falra. Nagyon jó szolgálatot tett, mert minden reggel kihúzta az adott napot. Rajta volt az évszak, és persze a hónap neve is, így mindig tudta, hogy hol tartunk. Gyakran elolvasgatta, megbeszéltük többször, hogy az október pl őszi hónap, akkor hullanak a levelek stb… Így könnyen megtanulta, átlátta a dolgokat Ebbe beírtuk az ebédbefizetést, az edzések időpontját, így ő is tudott róla, és volt olyan év vége fele, hogy ő maga kérdezett rá, hogy nem felejtettem-e el befizetni ezt vagy azt.
  • Napirend kártyák. Ezek is nagyon jó szolgálatot tettek, bár azt hinné az ember, hogy egy iskolásnak már nincs rá szüksége. Mégis nagyon jó volt, mert látta maga előtt, hogy mi után mi következik, így nem veszett el, jobban érzékelte az időt is. Sajnos hajlamos elveszni a részletekben és ezek a kártyák nagy segítséget adtak abban, hogy kicsit szervezni tudja – hiszti nélkül az életét.
  • Listák anyának: mi kell legyen a táskába, mit kell elintézzek esténként, mi az ami reggel fontos, tízórai, uzsonnaötletek stb. Ezek a listák nekem voltak jók, és nagy segítség volt a reggeli rohanásban.  Az iskola tőlem is nagyobb fegyelmet követelt, nem maradhatott itthon a leckefüzet, az ellenőrző a tolltartó, de nem ártott, ha egy esőkabát vagy váltás zokni is került a táskába.
  • Hétköznap nincs képernyő. Egyik nagy előnye volt az iskolának, az edzéseknek, hogy nem jutott idő TV-t nézni, számítógépezni, telefonon játszani. Amikor elkezdődött az iskola kitaláltam, hogy telefonos játék csak hétvégén van, az is csak 15 percre. Ezt szigorúan betartottam, és szerencsére ebből nem volt soha gond. A TV-t nem is kapcsoltam be míg a gyerek ébren volt, így nem is hiányzott neki. Hétvégén megnézte a kedvenc műsorát amit felvettünk, és bőven elég volt, mert a hétvégi családi programok és a leckeírás mellett nem volt sem idő sem igény a képernyő bámulásra.
  • Este nyolckor ágy. Lehet kicsit régimódi vagyok, de azt gondolom, hogy egy kisiskolás gyereknek 8 körül ágyban a helye. Nem volt ez kőbe vésve, de ritka volt az, hogy az elsősöm fél kilenckor még ne aludt volna – hétvégén is. Persze nem minden gyerek egyforma, és biztosan nem fogja mindenki igényelni a korai fekvést, de nálunk nagyon bevált. Fél hét és 7 között általában magától ébredt a gyerek, nem volt reggeli huzavona, kapkodás, kóma, és az iskolában is tudott teljesíteni. Arról nem is beszélve, hogy nekünk is volt időnk a párommal olyan dolgokat megbeszélni, ami nem gyerekfüleknek való, vagy egyszerűen csak együtt lenni.

Hogy ez az év hogyan indul? Nos kevesebb idegeskedéssel, jól ismert szokásokkal, kiegyensúlyozottan 😀