Arany érem a Tatami kupáról

0
107

2017. március 4-én a szigetszentmiklósi Tatami Kupán Rónai Kristóf a húsz fős nemzetközi mezőnyben sorra nyerte a mérkőzéseket, döntőbe került, majd ott is győztesként hagyta el a tatamit, így büszkén emelhette magasba a dobogó tetején a kupát.

A Tatami kupa első sorban a 14 év felettieknek volt kiemelt verseny a szezonban, ugyanis ezen nemzetközi mezőnyben lehetett kvalifikációs pontokat szerezni a 2017. év őszi korosztályos WKF karate világbajnokságra.

Ezen kvalifikációs verseny csapatunkból négy főt érintett, köztük hárman pontszerzési szándékkal indultak. Rónai Lili dobogóra sajnos nem jutott, 5. helyen végzett, Kohlhoffer Kati, két nyertes meccset követően a 8 között esett ki, valamint Udvari Zsófi, aki szépen ponttal kezdte a mérkőzést, de ellenfele nyomását nem tudta visszaverni, fordítást követően Zsófinak sajnos már nem volt lehetősége javítani.
Jakó Attila ugyan korának megfelelően kadettként indult, de elsődleges cél a mezőny felmérése és a határozott fellépés volt. Továbbjutással nem járt, de a célunkat teljesítette. A mezőnyt látva dolgozunk a felzárkózáson.

A 14 év alattiak között indult Szentkereszty Kristóf, (akinek ezen verseny még csak ízlelgetése volt a WKF mezőnynek), valamint Rónai Kristóf aki határozott és felszabadult fellépésének köszönhetően meccsről-meccsre jutott előre. Olyan ellenfelekkel szemben is ponttal nyert, akik technikailag ugyan képzettebbek voltak, de Kristóf győztes gondolkodással, lazasággal lépett a tatamira és győzteséként hagyta is el. Jó volt látni, hogy élvezte a versenyzést, pimasz húzásokat is be mert vetni, ezért meg tudta ellenfeleit lepni, amit a bírók ponttal értékeltek. Döntőbe került, ahol egy román fiúval küzdhetett az első helyért. Kristóf hamar megszerezte az első pontot, ezzel nem csak pontgyőzelem, hanem döntetlen esetén is elsőbbsége lett volna. Azonban ellenfele egy rossz lépést követően lábfejét fájlalta, nem tudta folytatni a mérkőzést. Kristóf hirdették győztesnek, valamint pontok alapján is ő érdemelte volna ki. Nagyon szép menetelés volt. (Ellenfelének szerencsére nem lett komoly sérülése, saját lábon állta a dobogóra)
Hasonló folytatást kívánunk!

Haza felé indulva Hárspataki Gábort (korosztályos Európa és Világbajnokot) még elcsíptük bemelegítés közben és csináltunk a srácokkal egy közös képet.

Berthóty Balázs is jött velünk. Ez alkalommal még szurkolóként. Balázs beleláthatott a WKF versenyek hangulatába. A küszöbön állva sok olyan versenyzőt (Hárspataki Gábor, Tadissi Martial, stb) láthatott és láthattak versenyezni fiataljaink, akikre felnézve még motiváltabban folytatják az edzéseket.

Akinek ez alkalommal nem úgy jött ki a lépés, ahogy tervezte kitartást kívánunk!

via: shindo.hu