Elindult a villamosítás – Exkluzív helyszíni beszámolónk

0
106
Esztergom, 2016. július 27. A Strabag szakembere dolgozik a Rákosrendezõ-Esztergom vasútvonal villamosításának és a kapcsolódó kiegészítõ építési munkálatainak kezdetén az esztergomi vasútállomásnál 2016. július 27-én. Ezen a napon megkezdõdött a Rákosrendezõ-Esztergom vasútvonal villamosítása, és ebbõl az alkalomból ünnepséget tartottak az esztergomi vasútállomáson. A kivitelezést a Strabag Vasútépítõ Kft. vezette konzorcium (MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.; TRSZ Kft.) végzi nettó 33,7 milliárd forintért. MTI Fotó: Kovács Attila

2016. július 27 –én 11 –kor ünnepélyes keretek között indították útjára az Esztergom – Budapest vasútvonal fejlesztésének következő ütemét, melynek során a Rákosrendező – Esztergom vasútvonal villamosítása, az állomásépületek felújítása, a biztosító berendezések korszerűsítése valósul meg. A fejlesztési tervekről sajtótájékoztató keretében nyilatkoztak a Kormány, a NIF Zrt., és a MÁV képviselő, egyebek mellett a PilisCentrum.hu munkatársának is.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta, kiemelkedősen fontosnak tartják az elővárosi közlekedés korszerűsítését. Ennek keretében a közeljövőben  11 elővárosi vonalból még kettő teljes korszerűsítése és újjáépítése várható: ezek a Budapest – Hatvan, illetve a Budapest – Pusztaszabolcs vonalak. Ezek megvalósításához jelentős uniós támogatással járul hozzá Brüsszel.

A vasúti közlekedés fejlesztése nem egy elszigetelt projekt. A villamosítással párhuzamosan mind a dorogi, mind pedig az esztergomi állomás mellett korszerűsíteni kívánják a buszközlekedést is. Dorogon buszfordulót, Esztergomban pedig 12 állásos buszpályaudvart építenek ki az állomás épülete mögött, valamint ehhez kapcsoltan új Volán forgalmi épület épül. Dorogon összekötő utat építenek a Hantken Miksa u. és az esztergomi  (111-es főút) között; illetve bejáró utat építenek ki a vasútállomáshoz.

Kiemelten fontosnak tekintik a szabott határidők betartását, illetve, hogy az utasforgalom lehető legkisebb zavarása mellett végezzék a munkálatokat.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Komárom  – Esztergom megye fejlesztési biztosa elmondta, hogy a villamosítás után a jelenleginél jóval csendesebb Flirt vonatok fognak közlekedni a térségben, így a jelenlegi zajterhelés meg fog szűnni. A képviselő úr is kihangsúlyozta, hogy a NIF Zrt. nem csak a vasutat, hanem a kapcsolt közutakat is korszerűsíteni kívánja, a 10 –es úthoz hasonlóan.

IMG_20160727_112640

 

Az államtitkár úr, és a képviselő úr is egyet értett abban, hogy a csak a térség átfogó infrastrukturális fejlesztésével lehet megfelelni a megnövekedett igényeknek, mind a közúti mind pedig a vasúti közlekedés tekintetésben.

A személyszállítás mellett a újra szeretnék indítani a teherforgalmat is a vonalon. A vasútvonal megépítésekor a szénbányászat indokolta a vasúti teherforgalom kiépítését, ma elsősorban Dorog illetve Esztergom ipari parkjainak fejlődése teszi indokolttá azt, hogy a tehervonatok közlekedtetésére ismét nagyobb hangsúlyt fektessenek. Ennek keretében Esztergomban új tehervonati fogadóvágányokat alakítanak ki, illetve a meglévőket átépítik; hasonlóan korszerűsítik az iparvágányok kiágazását is.
Dorogon 2 új vágányt alakítanak ki a Mészkőhegyi elágazás közelében. Az állomás épülete mögötti volt tehervonati fogadó és tárolóvágányokat elbontják, rendezik a területet.

Romanek Etelka, Esztergom polgármestere kihangsúlyozta, hogy Esztergom helye, szerepe a térségben jelentősen megváltozott az elmúlt 25 évben.  Ennek oka egyrészt az ipari park dinamikus fejlődése, a Suzuki gyár kitelepülése. Ez nagyban meghatározza mind a térség mind pedig a város gazdasági és társadalmi pozícióját. Az Esztergom  – Budapest vasútvonal korszerűsítése Esztergom városnak nem csak társadalmi szempontból fontos, de a turizmus fellendülését is várjuk tőle. A fejlődés másik pillére a vasúti közlekedés mellett az autópálya összeköttetés kiépítése, melynek megvalósítására szintén sor kerül az elkövetkező években.

IMG_20160727_113030

Tokaji Róbert, a MÁV Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy bár a 7,5 ezer kilométer hosszú magyarországi, a MÁV által üzemeltetett  vasúthálózat csak egy kis része villamosított, az Esztergomot Budapesttel összekötő 50 kilométeres szakasz kiemelkedő jelentőséggel bír. Műszaki szempontból a villamosítás kivitelezése a piliscsabai alagút tekintetében jelentette a legnagyobb kihívást. Annak érdekében, hogy  az eredetileg dízelüzemű közlekedésre tervezett vasúti alagútban  megvalósítható legyen a villamos közlekedés, a legprofesszionálisabb eszközparkot veszik igénybe. Távvezérlésű elektromos rendszerekkel oldják meg az elektromos rendszerek, és a biztosító berendezések üzemeltetését. Azért hogy ezeket a rendszereket zökkenőmentesen üzemeltetni tudják Istvántelken és Dorogon  átépítik és bővítik az állomást: itt 120/25kW-os vontatási transzformátorállomást építenek ki.
Óbudán az elektromos berendezések javítására szakosodott felső-vezeték karbantartási telephelyet építenek ki, míg a kiépülő felső-vezeték hálózatot integrálják a már meglévő Felső-vezeték Energia Távvezérlő rendszerbe.

 

Tokaji Róbert a PilisCentrum.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy nem tervez a vasút radikális járatszám csökkentést a módosítások miatt, és várhatóan az utasforgalmat sem fogja zavarni számottevően a beruházás, de ebben nem ő az illetékes, így bővebb, és részletesebb tájékoztatást a kérdésben a MÁV-Start Zrt. tud adni. Természetesen a PilisCentrum.hu fel fogja keresni a MÁV Start Zrt. kommunikációs igazgatóját, és bővebb tájékoztatást fog kérni a várható módosításokról.

Az igazgató köszöni az emberek türelmét, hiszen tisztában van azzal, hogy a felújítás mekkora kényelmetlenséggel járt eddig. Még egy rövid időre kéri a lakosság türelmét, bizva abban ,hogy a munkálatok befejeztével sok elégedett utas fogja a vasúti közlekedést választani.

Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója kiemelte , hogy míg 2010- májusában 170 ezer fő használta a vasúti szolgáltatást, addig 2015 májusában 280.000-re nőtt az utasszám. Elmondta, hogy terveik szerint másfél év múlva egy Európai színvonalú vasúti közlekedést tudnak majd biztosítani, és a vonal mintaként fog szolgálni a többi elővárosi vonalkorszerűsítési projektben.

IMG_20160727_113629

 

Hangsúlyozta, a térség hamarosan kiváló infrastruktúrával fog rendelkezni, hiszen, ahogy már elmondták az előtte szólók a NIF a közutak fejlesztését is célul tűzte ki, és a villamosítás által a vasúti közlekedés kiszámíthatóbbá válik. Fontos tényező a lakosság szempontjából, hogy a munkálatok idején csak este 10 után illetve hétvégén lesz korlátozva a vasúti közlekedés.

Fontos tényező a lakosság szempontjából, hogy a munkálatok idején csak este 10 után illetve hétvégén lesz korlátozva a vasúti közlekedés.

Fontosabb információk

A beruházás nettó összege: 33.697.563.411 forint
Várható átadás:

  • Angyalföld – Újpest 2 vágány kiépítése: 2017 március
  • Állomásépületek felújítása:
    • Esztergom 2017 szeptember vége
    • Dorog és Klotildliget 2018. szeptember vége

A beruházás tartalma:

  • 51 km hosszan villamosítják a pályát (50 Hz –es és 25 KW-os váltakozó áramú felső-vezeték rendszert építenek ki.)
  • Angyalföld és Újpest között 2 új vágányt építenek ki, mintegy 1 km hosszan
  • Angyalföld és Rákosrendező között teljes vágányátépítést terveznek
  • állomásépületeket, és környéküket újítanak fel: Esztergom, Dorog és Klotildliget
  • átépítik a peronokat Vasútmúzeumnál
  • Angyalföldön széles peronokat alakítanak ki, új gyalogos aluljárót építenek a Béke úti villamosmegálló és az utasperonok összekötése céljából.
  • Újpesten is korszerűsítik a peront, a perontetőt, a zajvédő falat, két liftet építenenk be, és akadálymentessé teszik a közlekedést.
  • Esztergomban átépítik a peronokat a vágányhálózatot. Fedett peronokat alakítanak ki. Emellett közúton 2 jelzőlámpás csomópontot, és 2 körforgalmat építenek ki.
  • Kiépítik a biztosító berendezéseket mind Dorogon, mind pedig Esztergomban.
  • Összesen 12,5 km vasutat építenek ki illetve építenek át Angyalföld, Dorog és Esztergom állomásokon.
  • 7000 m2 peront alakítanak ki/építenek át