Ezeket a táborokat ne hagyja ki, ha teheti!

0
19

2016-ban is változatos nyári tábori kínálattal várja a gyerekeket az Új-Hullám SE! Június közepétől augusztus közepéig négy különböző heti napközis sporttábor (úszótábor, úszó- és lovas tábor, kreálom tábor, mesetábor) illetve kéthetes intenzív úszótanfolyamok közül választhatnak a szülők.

Mindegyik napközis heti tábor az úszófoglalkozások köré épül. A naponta 8-16 óráig tartó táborokban a gyerekek a sport- és egyéb programok mellett kétfogásos meleg ebédet és uzsonnát is kapnak. A gyerekekkel szakképzett edzők, oktatók, testnevelő tanárok foglalkoznak.

A táborok központi helyszíne a dorogi Nipl Stefánia Uszoda.

Úszótábor: vízimádók előnyben!

Úszótábor: vízimádók előnyben!
Úszótábor: vízimádók előnyben!

A klasszikus úszótáborba 4 éves kortól lehet jelentkezni, az úszástudás nem feltétel. A napi két úszófoglalkozás jól fejleszti a gyerekek úszástudását, akik ezen kívül szárazföldi sportfoglalkozásokon is részt vesznek. A gyerekek felügyelet mellet elsétálnak LógaTóra is, ahol az ottani élővilággal ismerkednek meg. Aki szereti a vizet és az úszást, annak ez a tábor telitalálat!

Időpontok:  jún. 20-24., jún.27-júl.1., júl. 4-8., júl. 18-22., aug. 1-5., aug. 8-12., aug. 15-19. Ár: 23. 000 Ft/fő/turnus.

[rule type=”basic”]

Úszó- és Lovas tábor: nyergelj és csobbanj!

Úszó- és Lovas tábor: nyergelj és csobbanj!
Úszó- és Lovas tábor: nyergelj és csobbanj!

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb táborát tovább fejlesztette az Új-Hullám SE. A lovaglótudás továbbra sem feltétel, de most már nemcsak a kezdőket, hanem a haladókat is várják. A kezdők a Piliscsévi Kalandparkban ismerkednek meg a lovaglás elméleti és gyakorlati alapjaival, a gyakorlottabbak pedig a piliscsévi Prosper Lovasklubban vesznek részt a képzésen. A napi egy úszófoglalkozásra a Nipl Stefánia Uszodában kerül sor. Ha szereted a lovakat és a vizet, itt a helyed!

Időpontok: július 11-15., július 25-29. Kezdő tábor díja: 27.500 Ft/fő/turnus. Haladó tábor díja: 30.000 Ft/fő/turnus.

[rule type=”basic”]

KreÁlom tábor: alkosd meg álmaidat!

KreÁlom tábor: alkosd meg álmaidat!
KreÁlom tábor: alkosd meg álmaidat!

A táborba 4 éves kortól lehet jelentkezni. A napi egy úszófoglalkozás mellett a kreativitás, a rajzolás-festés, a játékkészítés és a természetvédelem kerül előtérbe. Itt nemcsak az derül ki, hogy a vízben milyen ügyes vagy, hanem az is, hogy a kézműves foglalkozásokon mennyire vagy kreatív!

Időpont: augusztus 1-5. Ár: 23.000 Ft/fő/turnus.

[rule type=”basic”]

Rumini mesetábor: Ha szereted a meséket, ne hagyd ki ezt a tábort!

Rumini mesetábor: Ha szereted a meséket, ne hagyd ki ezt a tábort!
Rumini mesetábor: Ha szereted a meséket, ne hagyd ki ezt a tábort!

A gyerekek aktív résztvevőként, meseszereplőként élhetik át újra a kedvenc Rumini meséiket és ezekkel kapcsolatos kreatív foglalkozásokon vesznek részt. A táborban napi egy úszófoglalkozásra és egyéb szárazföldi sportfoglalkozásra is sor kerül.

Időpont: július 4-8. Ár: 25.000 Ft/fő/turnus.

[rule type=”basic”]

Intenzív úszótanfolyam: tanulj úszni két hétig!

Intenzív úszótanfolyam: tanulj úszni két hétig!
Intenzív úszótanfolyam: tanulj úszni két hétig!

Aki nem tud táborba menni, de szeretné fejleszteni az úszástudását, annak számára ideálisak a kéthetes, napi egy órában zajló tanfolyamok. Ha már tudod, hogy melyik két héten érsz rá, ne hagyd ki a lehetőséget!

Időpontok: jún.20-júl.1., júl. 4-15., júl. 18-29., aug. 1-12. Ár: 14.000 Ft/fő/10 nap.

 

A nyári programkínálatról további információt Kuminka Enikő helyszínvezető koordinátor tud adni (Tel: 06-30-545-3909), akinél jelentkezhetnek is a kiválasztott táborra, vagy intenzív úszótanfolyamra.