Pénteken kezdődnek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

0
11

Lovagi tornák, solymászbemutatók, régizenei koncertek, valamint középkori főzőshow is lesz a július 8. és 10. között megrendezendő, az 1335-ös hármas királytalálkozónak emléket állító Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon – mondta el az MTI-nek a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője.

Cseke László kiemelte: az idén új helyszínnel bővül a rendezvény, mert a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma is bekapcsolódik a fesztiválba, az újkori visegrádi együttműködés létrejöttének 25. évfordulója alkalmából pedig a V4-ek utcájává válik a Fő utca egy része. A főszervező emlékeztetett rá: a háromnapos történelmi hagyományőrző és kulturális fesztivál elsősorban a magyar és közép-európai történelemben kiemelkedő 14-15. századot mutatja be történelmi környezetben. A rendezvény központi elemét ezúttal is a nemzetközi lovagi tornák adják. A nézők Kázmér lengyel, Károly Róbert magyar és János cseh király lovagi tornáját láthatják a 14. századi események eredeti helyszínén, a királyi palota lovagitorna-pályáján. A fellépők között lesz Kassai Lajos lovasíjász világbajnok, aki a modern kori lovasíjászat megteremtője – hívta fel a figyelmet Cseke László. A lovagi tornák, bajvívó és solymászbemutatók, régizenei koncertek és kézműves vásár mellett ezúttal “középkori főzőshow” is várja az érdeklődőket. A Mátyás Király Múzeum reneszánsz konyhai bemutatóján a kísérleti régészet eszköztárának felhasználásával a korabeli étkezési kultúrát ismerhetik meg a vendégek, az egykor Mátyás király konyhájául szolgáló helyiségben szakavatott régészek készítik el az ételeket autentikus konyhai eszközök segítségével, hiteles forrásból származó, több száz éves receptúrák felhasználásával. Idén ünneplik a Visegrádi Együttműködés – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – aláírásának 25. évfordulóját, az esemény előtt a történelmi rendezvény is tiszteleg. A nyitónapot megelőzően, csütörtökön megemlékezést tartanak a királyi palotában Európai örökség címmel, és megkoszorúzzák a Kőtár bejáratánál található emléktáblát, a fesztivál három napjára pedig V4-ek utcájává változik a Fő utca egy része, ahol az egyes országok bemutatják kultúrájukat, elsősorban népművészeti és gasztronómiai attrakciókon keresztül. Európa egyik legnagyobb középkori történelmi fesztiválja nemzetközi szinten is fontos szerepet tölt be a középkori hagyományok őrzésével foglalkozó csoportok életében. A több száz magyarországi szereplő mellett Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából, Ausztriából, Erdélyből és Oroszországból érkeznek hagyományőrző csoportok, köztük határon túli magyarok. A programokról www.palotajatekok.hu oldalon lehet részletesen olvasni.