A stressz, mint ördögi kör – Adósságrendezés a stressz ellen

0
370

A stressz nagyon sokszor megnehezíti az életet, az azonban változó, hogy kinek mennyire és hogyan. A stressz nem csak egy lelki betegség, hiszen sokszor sajnos testi tünetei is jelentkeznek és a kezeletlen stressz olyan szervi betegségeket idéz elő, amelyek már gyógyíthatatlanok. Ezért nagyon fontos, hogy az ember foglalkozzon magával, és ne csak a szervi problémákra fektessen nagy hangsúlyt, hanem kezelje a lelki betegségeit is.

A feszültséget meg kell tanulni levezetni. Sokan nem születnek úgy, hogy tudják kezelni a stresszt, viszont már nagyon sokféle módszert ismerünk a segítséghez. A stresszel pedig foglalkozni kell, tudatosítanunk kell magunkban a leküzdést és a leküzdés lehetőségeit, különben sokkal nagyobb károkat okozunk magunknak. A feszültség nem múlik el magától, vagy lehet hogy elmúlik egy időre, de ha nincs kezelve, levezetve, akkor az újra elő fog jönni.

A stressz kezelésére többféle módszer is van, a választás természetesen embertől és helyzetektől is függ. Azok például, akik egyszerűen a kisebb versenyhelyzeteket élik meg sokkal stresszesebben, azoknak érdemes jógázniuk, meditálniuk, tehát tudatosítaniuk azt, hogy képesek teljesíteni, hogy jók abban amit csinálnak, tehát növelni az önbizalmukat. Azok, akiknek a munkahely okoz stresszt, azoknak érdemes átgondolniuk és megkeresniük a stressz forrását, ha például valamilyen emberi viszonyról van szó, akkor azt kitalálni, hogy hogyan lehet kezelni, vagy ha a teljesítménnyel van a baj, akkor annak növeléséhez segítséget keresni stb. Ha egyedül nem tudjuk megoldani a problémát, akkor érdemes ezzel a hozzánk legközelebb állók véleményét is kikérni, vagy azon munkatársunk véleményét, aki lát minden nap dolgozni bennünket, a főnökkel beszélni stb. Stresszhelyzet lehet még a különféle pénzügyi problémák, amelyeknek már valamilyen tárgyi vonzata van. Ha például kevés a fizetésünk, amiből úgy érezzük, hogy nem tudunk megélni akkor érdemes azon gondolkodni, hogy valóban mennyit ér a munkánk, esetleg váltással lehetne-e többet keresni. De azt is figyelembe kell vennünk, hogy valóban reális dolgokra költünk-e, vagy felesleges pénzköltések miatt ürül ki mindig idő nap előtt a családi kassza.

Míg a lelki problémákkal érdemes akár pszichológushoz is fordulni, aki segít megtalálni a keresett válaszokat, segít olyan technikákat elsajátítani, amivel az önbizalmat lehet növelni, segít ráébreszteni bizonyos tényekre, amelyeken lehet változtatni, addig a tárgyi, vagyis a pénzügyi problémákon más szakemberek segíthetnek. A pénzügyi tanácsadók, akik például kívülről látják a pénzügyi helyzetünket, vagy a hitelmindenkinek.hu szakértői, akik az adósságrendezésben tudnak segíteni, már óriási előrelépést nyújthatnak ahhoz, hogy a stressz eltűnjön az életünkből. Sokszor az anyagi problémák megoldása eleve a stressz eltűnését is jelenti az életből, ami rendkívül fontos.

A stresszt egyértelműen kezelni kell. Hiszen ha nem foglalkozunk a problémáinkkal, ha csak a szőnyeg alá söpörjük a bajainkat, akkor azok csőstül fognak feltörni, vagy egyszerűen felemésztenek bennünket lelkileg, vagy akár testileg. A stressz ugyanis testi formában is jelentkezhet: gyomorfájás, fejfájás, szorító érzés a mellkasban – ezek a kezdeti tünetek. Ha ezeket nem kezelik, akkor annak akár szívroham is lehet a végső tünete. A fiatalabbak, akik sokat stresszelnek később szív- és érrendszeri problémákkal fognak küzdeni, hiszen a szív folyamatosan feszült idegállapotban van. A nem kezelt stressz okozhat még gyomorfekélyt, de a magas vérnyomás kialakulásának is sokszor ez a kiinduló forrása.

A stressz alvászavart is okoz, ami folyamatos fáradtságot jelent. A fáradt test és elme a teljesítmény rontását vonja maga után, amely még nagyobb stresszt idéz elő. Sőt, egy idő után már azért nem tud aludni az ember, mert azon stresszel, hogy nem alszik.
A stressz ördögi kör, érdemes foglalkozni vele.