Újra lehet pályázni hűtőgép és fagyasztó cseréjére

0
58
Otthon melege program 2016
Újra lehet pályázni hűtőgép és fagyasztó cseréjére

Folytatódik az Otthon Melege Program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére jelentette be Szabó Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára által bejelentett keret országos szinten mindössze 500 millió forint. Jelentkezőnként az energiatakarékos berendezés árának 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot térítenek.
Az államtitkár jelzése szerint régi, korszerűtlen hűtőszekrények, fagyasztóládák, fagyasztószekrények cseréjére van lehetőség, a kiírás régiónkét történik majd: elsőként július 4-étől az észak-alföldi régióban élők jelentkezhetnek. A keretet régiók között a lakosság arányában osztották el.
Előnyben lesznek a nagycsaládosok és a nyugdíjasok, ami azt jelenti, hogy minden régióban először ők adhatják be kérelmüket. A tájékoztató, aminek alapján fel lehet készülni a pályázatra, várhatóan elérhető az NFM honlapján.

A pályázat célja, hogy olyan energiatakarékos berendezéseket szerezzenek be a pályázók, amelyek segítik a kiadások csökkentését és energia hatékonyan működnek. Jelentkezni a korábbiakhoz hasonlóan az ügyfélkapun keresztül digitálisan lehet, egyszerű, könnyen feltölthető a pályázat.

Szabó Zsolt szerint bíznak benne, hogy ez a program legalább olyan sikeres lesz, mint az előző, amikor 25 ezer hűtőgép és fagyasztó cseréjében segített a támogatás.

Háztartásonként egy pályázat adható be. Az elbírást követően támogató okiratot kapnak a sikeresen jelentkezők, majd ezzel az okirattal kell bemenni az üzletbe és a megvásárolni a kiválasztott készüléket, a régi, kevésbé energiahatékony berendezést pedig le kell adni – mondta el az államtitkár. Előzetesen, a tájékoztató alapján át lehet nézni a lehetőségeket, ki lehet választani a megfelelő készüléket, és fel lehet készülni a pályázat gyors és pontos beadására.

Szabó Zsolt úgy fogalmazott: azt javasolja mindenkinek, hogy reggel 8-kor, a pályázat megnyílásakor töltse fel a pályázati űrlapot.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: fontosnak tartják, hogy a nagycsaládosok az egyik kedvezményezettjei a pályázatnak, lehetőséget kapnak a régi hűtők, fagyasztók lecserélésére, ami a kiadások csökkentésében is segít, így több pénz marad a családoknál.

Az egyesületnek 70 ezer tagja van. A szervezet a hozzájuk fordulóknak segítséget nyújt majd, hogy jól, gyorsan, precízen ki tudják tölteni a pályázati adatlapokat – hangsúlyozta az elnök.