Tinnyén idén is valami különlegességgel készülnek augusztus 20-ra. A falu és az ott élő Monostori Ferenc szobrászművész összefogott, hogy közösen megalkossák Kossuth Lajos homokszobrát, melyet a sportpálya mellett formáz meg a szobrász. A mű ugyan még nincs kész, de máris monumentális.
Monostori Ferenc a PilisCentrum kérdésére elmondta, hogy körülbelül 50-55
köbméter homokot használnak fel a szobor elkészítéséhez, amelyet először
tömöríteni kellett, majd ezután tudott neki kezdeni a munkának. Az alapot fa
elemekkel kizsaluzták, amelyet spaniferrel fogtak össze, a mintegy 80 tonnát
nyomó vizes homok ugyanis szétnyomta volna az alapot.
Sajnos a mai hirtelen jött vihar nem kedvezett a szobrásznak. A szobor fejét
szerencsére sikerült letakarni, így a megmenekült a hirtelen jött esőtől de a
vállrészre nagyon erős erodáló erővel hatott a nagy mennyiségben lehullott
csapadék.
“Tinnyén az elmúlt tíz évben nem láttam ekkora vihart” - mondta a PilisCentrumnak Monostori Ferenc
Szerencsére a vihar nem okozott helyrehozhatatlan károkat a szoborban, így reméljük az arra járók sokáig csodálhatják majd. Az időjárásra való tekintettel a szobrász arra is kapott ígéretet, hogy a szobor fölé tetőt ácsolnak/vagy védőponyvát feszítenek ki, így óvják meg az eső káros hatásaitól a szobrot.
Tavaly Szent Istvánt formázták meg homokból. Az Államalapító szobra jóval kisebb volt a mostani Kossuth szobornál, körülbelül a fele.
Reméljük Monostori Ferenc munkáit az elkövetkező években is megcsodálhatjuk Tinnyén, hiszen a község és a művész tervei között szerepel egy Nemzetközi Homokszobor Fesztivál létrehozása.
[notification type=”info”]
Amennyiben Ön is szeretné támogatni a kezdeményezést. úgy ezt megteheti a helyszínen kihelyezett adománygyűjtő dobozba bedobott adománnyal.
[/notification]










