A Dorogi FC 2:0 arányban megverte a BFC Siófok csapatát a Merkantil Bank Liga 6. fordulójában. A mérkőzés 43. percében Perovic Dávid lőtt az ellenfél hálójába, a 60. percben pedig Tóth Martin növelte az előnyt.
Az NB II. - ben játszó Dorogi FC mérkőzését Németh Szabolcs vezetőedző az alábbiak szerint kommentálta:
“A mérkőzés első félidejében a mezőnyben a Siófok próbálta építeni a játékát, mi
nagyon harciasan, fegyelmezetten középpályán lezártuk a területeket és gyors
ellentámadásokat vezettünk. Egy büntetőrúgásból sikerült is vezetést
szereznünk.
A második félidőben a Siófok próbált egyenlíteni, mi labdaszerzés után jól
kontráztunk, amikből veszélyeztettük az ellenfél kapuját. Kettő-nullás előnyünk
után további helyzeteket dolgoztunk ki, viszont előnyünket nem tudtuk tovább
növelni.
Felkészültünk ellenfelünkből, a tervezett taktikát a srácok fegyelmezetten, nagy
lelkesedéssel hajtották végre. Megérdemelten szereztünk három pontot. Dicséretet
érdemel a csapat, hiszen kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést és számos
lehetőséget dolgoztunk ki.”
A PilisCentrum.hu is gratulál a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk!
/Forrás: dorogifc.hu/










