Tegnap este a PilisCentrum munkatársa is ellátogatott a kesztölci
minifesztiválra. Erős késéssel az Öcsi és a verebek koncertjére értem oda. Az
első benyomásom az volt, hogy huhhh ez tényleg mini. De ahogy teltek a percek,
lassan órák rádöbbentem, hogy a mini is lehet grandiózus. Kezdjük azzal, hogy az
Öcsi és a verebek, olyan minőségű jazz-rock zenét játszott, amit még órákig el
tudtam volna hallgatni. De a rövid zenélést tartalmas programok követték. Szivek
Péter előadása számomra különösen érdekes volt. Előadásában kitért arra, hogy
attól ugyan Kesztölc a Neszmélyi borvidékhez tartozik, de mégis különbözik
attól. A különbség magából Kesztölcből adódik. Kesztölcnek a mészkő falak, és
szirtek miatt ugyanis egyedi mikroklímája van, ami miatt még az augsztusi, kora
őszi estéken sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet, hiszen a szirtek
visszasugározzák az egész nap alatt felvett hőt. Ez pedig azért is fontos, mert
a szőlő 20 fok alatt nem érik. Őt követte Megyesi Éva kertészmérnök akinek az
előadása a ‘Csillagvirágok, virágcsillagok’ címet viselte. Színes előadásán
keresztül bemutatta, hogy a csillag forma hogyan jelenik meg a virágok és
növények között.
Kedves Olvasó! Ön szerint Pilisszentlélek a Pilisben van? Ha igennel válaszolt,
akkor rosszul tette. Ugyanis -mint Balogh Tamás író előadásából kiderült - a
Pilis mészkőhegység, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű.
Pilisszentkereszt pedig a két hegység találkozása között fekszik, és az alatta
lévő kőzet pedig vulkanikus, tehát Pilisszentlélek nem a Pilisben van.
Ahogy hallgattam az előadásokat, szinte észre sem vettem, hogy már szinte két
órája állok egy helyben a kesztölci művelődési házban. Elrepült az idő. Amit
különösen sajnálok, az az, hogy lemaradtam a vőfélypárbajról, amire az MTVA
híradója élőben is bejelentkezett (a 34. percnél kezdődik a kesztölci tudósítás)
és az, hogy lemaradtam két minden bizonnyal ugyancsak érdekes előadásról.
Lehet mini volt maga a fesztivál, de az előadásokkal, és a hangulattal magasra tették a szervezők a lécet. Családias, barátságos légkör, tartalmas program volt. Olyasfajta, amelynek közösség kovácsoló ereje van. Szivek Péter azt mondta: Egy bor akkor jó bor, ha elfogy! Én azt mondom egy fesztivál, akkor jó fesztivál, ha lélekben, tudásban gazdagabban távozik a látogató, ahogyan tegnap este én is.










