A Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatósága, Pilisszentiván község önkormányzata és a
Pilisi Parkerdő Zrt. az Európa Diplomás Szénás-hegycsoport területén közösen
elvégzendő természetvédelmi feladatok ellátására vonatkozó együttműködési
megállapodást írt alá július 20-án.
Pilisszentiván önkormányzatának csatlakozásával modellértékű szakmai
együttműködés indulhat el.
A Budai-hegységben fekvő Szénás-hegycsoport olyan természeti értékeket őriz, mint a világon egyedül itt virító pilisi len. Az itt található élőhelyek helyreállítását, őrzését, kutatását és bemutatását az Európai Unió LIFE programja 2008-ig 254 millió forinttal támogatta, a programot a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Pilisi Parkerdő Zrt. közösen valósította meg. A pályázat befejezését követően az erdőgazdálkodó és a természetvédelmi kezelő ezeknek a feladatoknak a közös ellátására együttműködési megállapodást kötött, amellyel olyan, Magyarországon egyedülálló mintaprogramot indított el, ahol az erdő- és vadgazdálkodás bevételeit a természeti értékek megőrzésére forgatják vissza. Ehhez az együttműködéshez csatlakozott most Pilisszentiván is.
A Pilisi Parkerdő Zrt. szakmai tevékenységét az a meggyőződés vezérli, hogy a jó erdőgazdálkodás és a természetvédelem érdekei és célkitűzései azonosak. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal immár évtizedes szakmai együttműködés köti össze a Pilisi Parkerdőt, számos természetvédelmi programban veszünk közösen részt, egyike ezeknek a Szénás-hegycsoporton található, különleges, nemzetközi hírű flórával és faunával rendelkező természetvédelmi terület fenntartása és gondozása. Öszinte örömmel fogadjuk, hogy 2016-tól Pilisszentiván is kiveszi részét a természetvédelmi értékek megőrzéséből. Úgy gondolom, jó példával járnak élen más települések számára is
– foglalta össze gondolatait az együttműködési megállapodás aláírása előtt Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.
A július 20-án aláírt együttműködési megállapodás a területen található újabb élőhelyek helyreállítása, a nagyvadlétszám apasztása, a terület őrzése, továbbá ismeretterjesztés, kutatás és finanszírozás terén ad különféle feladatokat a résztvevőknek. Az ünnepélyes aláíráson a Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatóságát Füri András igazgató, Pilisszentiván önkormányzatát Poppréné Révay Gyöngyi polgármester, a Pilisi Parkerdő Zrt-t Zambó Péter vezérigazgató képviselte.
“Pilisszentiván számára létkérdés a természeti környezet megóvása. Azzal, hogy
részt vehetünk a Duna–Ipoly Nemzeti Park és a Pilisi Parkerdő természetvédelmi
együttműködésében, közelebb tudjuk vinni az itt élő emberekhez, elsősorban a
gyermekekhez és fiatalokhoz a természetközeliség, a természeti értékek
védelmének szemléletét. A Szénás-hegycsoport védett értékei így megjelenhetnek a
helyi óvoda és iskolapedagógiai munkában is”
– emelte ki az ünnepélyes eseményen Poppréné Révay Gyöngyi, Pilisszentiván
polgármestere.
Forrás és Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.










